KAKSI ATOMERŐMŰ

h

KOVBOJFŐZELÉK

Megosztom veletek a receptem
Egész éjjel eztet kerestem
Gusztustalanságból, jaj, sohasem elég
Elmesélem, hogy készül a Kovbojfőzelék

Először is végy egy ágytálat
De koszos legyen, ám, mint az állat
Tegyél bele tíz deka kolibrifitymát
És adjál hozzá szeletelt oposszumpinát

(Refr.)
Finomakat főzünk, bizony, majd meglátjátok
Mind a tíz ujjacskátokat végignyaljátok
A konyhaeszközökkel mesterszakácsként bánunk
Míg az étel elkészül, türelmesen várunk

Kell még bele egy liter sasgeci
De, ha nincsen, víz is megteszi
Morzsoljál rá porlasztott macimellbimbót
Ha ez sincs otthon, jó lesz majd egy szétrohasztott hód

Ízesítsed hónaljpárlattal
Bolondítsd meg krokodilszarral
Szeld ki három tobzoskának a seggelyukát
Finomabb, ha nem mosod le róla a kulát

(Refr.)
Finomakat főzünk, bizony, majd meglátjátok
Mind a tíz ujjacskátokat végignyaljátok
A konyhaeszközökkel mesterszakácsként bánunk
Míg az étel elkészül, türelmesen várunk

Hét halvaszületett bivalyborj
Erre pedig vidraseggszőrt szórj
Ha úgy érzed, hogy az ízekből még mindig nem elég
Dobj a tálba bátran két pár mormotaherét

Kell aztán még meztelencsiga
Egy teáskanál gyurgyalagcsipa
Aztán pakolj rá egy oszlófélbenlevő őzet
Mindezt együtt két óráig magas lángon főzzed

(Refr.)
Finomakat főzünk, bizony, majd meglátjátok
Mind a tíz ujjacskátokat végignyaljátok
A konyhaeszközökkel mesterszakácsként bánunk
Már kész a étel, úgyhogy jó étvágyat kívánunk!

 

HÓEMBER

(videós intro)

Játsszunk egyet, mondják a gyerekek
Akkor, amikor leesik a hó
Megdobálom hóval a fejetek
És bőghettek, ez csidi-csudajó

Építkezik a sok hülyegyerek, és
Elkészülnek a hóemberek, de
Arra nem gondol a buksitok
Hogy a hidegben mind fázni fog

(Nóta)

A gyerekek örülnek, ha lehullik a hó
A hidegben szaladgálni, jaj, de nagyon jó
Egy fagyos éjszakán én is életre kelek
(De) kibaszottul fázom, így egy dalt énekelek

(Refr.)
Mér van ilyen kurva hideg? Legyen melegebb!
A fitymám is már alig cuppog, (a) fene egye meg!
Nem tehetek róla, hogy pont hóember vagyok
Gömb alakú herém, mint a csillag, úgy ragyog

Olyan mocskos nagy a fagy, hogy sajog a fejem
Élhetnék egy kicsikével langyosabb helyen
Vadnyugaton galoppoznék egy hintalovon
(De) ehelyett egy jégcsap virít a hímtagomon

(Refr. V1)
Mér' van ilyen kurva hideg? Legyen melegebb!
A fitymám is már alig cuppog, (a) fene egye meg!
Nem tehetek róla, hogy pont hóember vagyok
Sárgásbarna árnyalatú latyakot szarok

Elmúlik a tél és lassan eljő a tavasz
A hóember most jön csak rá, hogy egy hülye fasz
Szegény már a halálán van, (mer') túl nagy a meleg
(A) hasfalából csordogálnak ki a hóbelek

(Refr. V2)
Végre nincsen kurva hideg! Elolvadt a hó!
A zöld fűben szaladgálni, jaj, de nagyon jó
(A) gyerekeknek mégis könny szökik a szemébe
(Mer') a hóember beleolvadt a környezetébe

 

REJSZ FELÜGYELŐ

Az utcákon bankrablók és tolvajok járnak
Elvetemült bűnözői az alvilágnak
(A) bérgyilkos a háztetőről mindenkit lelő
(De) vigyázzatok, mer' eljő a Rejsz-felügyelő

Munkájának alapja egy sajátos módszer
Nem kell hozzá hüvelygyűrű, banános óvszer
Hogyha meglát munka közben egy boltiszarkát
Vérrel teli husángjával meglövi az arcát

(Refr.)
Hóóóóó-óóóóóó
Rejsz-felügyeló
Őstermelő
A rejsz-felügyelő

Meg nem oldott ügyek, bizony, nem léteznek már
(Ki) gonosz, arra odaspriccel a fehér lekvár
Ha bármikor, megrémülve felkiált a nép
(A) zacskóskaró azon nyomban akcióba lép

Hihetetlen perverz állat ez a biztos úr
Minden adócsalót összenyálkáz piszkosul
Ha egy szatír, vagy pedofil külföldön bujkál
Felkeresi éjszaka és odamaszturbál

(Refr.)
Hóóóóó-óóóóóó
Rejsz-felügyeló
Műkedvelő
A rejsz-felügyelő

(Szóló)

Jobb keze a faszveréstől nagyobb, mint a bal
A fütyköse úgy mocorog, mint egy tintahal
A meztelen gengszterektől lesz nagyon buja
Rájuk gondol, s máris kemény a húsfurulya

(A) csodás rendőr munkássága már csak legenda
Többé már nem ágaskodik az izomgerenda
(Egy) borús, szürke hajnal óta szíve nem dobbant
Ugyanis a spermazacskó befelé robbant

(Refr.)
Hóóóóó-óóóóóó
Rejsz-felügyeló
Strucc-faszverő
A rejsz-felügyelő

Hóóóóó-óóóóóó
Rejsz-felügyeló
Tyúkagyvelő
A rejsz-felügyelő

 

TÉLAPÓ

A télapó nem is olyan jószívű
Inkább azt mondanám rá, hogy kétszínű
Én már egyáltalán nem szeretlek
Ürüléket adsz a gyerekeknek

A fogait soha meg nem mossa
A puttonyát néha telefossa
A gyerekeknek igazuk van abban
Nem jó, ha az ajándékba' szar van

Gyurika, te lézerfegyvert kértél
Ajándékod ehelyett egy végbél
Ha meglátom, hogy nem örülsz ennek
Visszakézből rögtön pofánverlek

(Refr.)
A télapó nem a régi már
Ha kedve tartja, állva bekakál
Büdös puttony himbálózik a vállán
Hányás csordogál a szakállán

Semmit nem kapsz karácsonyra, Ancsa
Mert a szemed kibaszottul bandzsa
(De) ne mondjad, hogy gonosz ember vagyok
(Mer a) fülcimpádra ráfingok egy nagyot

Megajándékozlak, Emőke
Itt egy szaros vécéülőke
Te pedig egy kisautót kapsz, Márton
Csak először a fosomba mártom

Lenne hozzád egy kérdésem, Ádámka
Mér kakkantasz nővéred hátára?
Úgy emlékszem, hogy elmondtam már tavaly
Csakis a vécébe való a ganaj

(Refr.)
A télapó nem a régi már
Ha kedve tartja, állva bekakál
Büdös puttony himbálózik a vállán
Hányás csordogál a szakállán

A Pistike nagyon-nagyon rossz gyerek
Ajándékot adni neki nem lehet
Nem jár neked az aranyos kisállat
Úgy döntöttem, inkább körbepisállak

Te következel most, Barnabás
Ajándékod izomsorvadás
Csak vicceltem, a sírást most fejezd be
Mer a fitymámat ráhúzom a fejedre

Későre jár, elhúzom a belemet
Ajádékot kaptatok már eleget
Búcsúzáskor a legszebb a káröröm
(Így a) lábujjam a hajatokba dörgölöm

(Refr.)
A télapó nem a régi már
Ha kedve tartja, állva bekakál
Büdös puttony himbálózik a vállán
Hányás csordogál a szakállán

 

EGÉRFEJŰ

Van egy kislány, tököm ki van vele
Felbassza az agyamat az ő egérfeje
Rocktogonba jár ő, de táncolni nem tud
Hiába próbálja, de sehogyan se tud

Mer őőőőő őőő a gyennyes egérfejűűűű
Mer őőőőő őőő egy kurva egerentyű

Mandula a szeme, elbaszott a feje
Ha ráugrok gyorsan, kifolyik a leve
De én ilyet nem teszek veled ó te drága
inkább egy jó nagy kulát kakilok a szádba

Mer őőőőő őőő a gyennyes egérfejűűűű
Mer őőőőő őőő egy kurva egerentyű

Szegénynek a cipője kurvaronda marad
olyan ez a lábbeli, mint egy síkos szardarab
csillog villog feketén sötét éjszakában
mindig mikor ránézek, leszarom a lábam

Mer őőőőő őőő a gyennyes egérfejűűűű
Mer őőőőő őőő egy kurva egerentyű
Mer őőőőő őőő a gennyes egérfejű
Ó igen, ez ilyen egyszerűűűűű

 

PICSASZAR TOPÁNKA

Egérfejűt a zépében láttam délután
Ránéztem és ijedtemben kifolyt a kulám
Most már máshogy öltözködik ez a buta szar
Lábbelije olyan, mint a száraz kutyaszar

Fehéren villog az éjben, ilyet ki látott?
Nadrágom a sok kakától már szarráázott
Senki nem hord a világon ilyet manapság
De az egérfejűn ez van, a kurva anyját!

(Refr.)
Picsaszar topánka! Picsaszar topánka!
De kurva ronda! A picsaszar topánka!
Picsaszar topánka! Villog a pofámba!
Picsaszar topánka! A kurva anyádat!
Há!

De azért, mikor meglátom, integetek én
Továbbra is bénán táncol ez a fura lény
Nem tudja hogy rajta röhög már a fél világ
Kurvák, gennyek, szarok, fosok, faszok és pinák!

(Refr.)
Picsaszar topánka! Picsaszar topánka!
De kurva ronda! A picsaszar topánka!
Picsaszar topánka! Villog a pofámba!
Picsaszar topánka! A kurva anyádat!

Picsaszar topánka! Picsaszar topánka!
De kurva ronda! A picsaszar topánka!
Picsaszar topánka! Villog a pofámba!
Picsaszar topánka! A kurva anyádat!

 

VISZLÁT, EGÉRFEJŰ

Egérfejű! Te undorító, göthös leányzó
Rólad fog most elhangzani egy-két trehány szó
Tudjuk, hogy még mindig kurva ronda a fejed
Reménykedünk benne, hogy elapadt a tejed
Lá lá lá

(Refr.)
Láááá, te szar
Te ocsmány rettenet
Körberöhögjük
A csomós testedet

Te is tudod, hogy ótvar vagy, és ez a lényeg
Éppen ezért sosem kúrnak szét a legények
Undorító, ragyás pofád szopjon porcicát
Tiszta szívből lehugyoznánk minden porcikád
Lá lá lá

(Refr.)
Láááá, te szar
Te ocsmány rettenet
Körberöhögjük
A csomós testedet

Füleden nem esztétikus a turhaáradat
Nem szeretnénk megízlelni büdös nyáladat
Szerencsétlen anyukád is pacalt okád rád
Főleg, hogyha felveszed a picsaszar topánkát
Lá lá lá

(Refr.)

Láááá, te szar
Te ocsmány rettenet
Körberöhögjük
A csomós testedet

Ó, Te drága Egérfejű, búcsúzunk tőled
Őszintén bevalljuk, hogy elegünk lett belőled
De azért, kérünk, ne vedd zokon (a) csúnya szavakat
(Úgy) hiányzol majd nekünk, mint egy kurva daganat
Lá lá lá

(Refr.)
Láááá, te szar
Te ocsmány rettenet
Körberöhögjük
A csomós testedet

 

Láááá, te szar
Te lekváros táska
Igyál sósavat
A viszontlátásra

 

BARKA PALI (AKKORDOKKAL!!! D-RE HANGOLVA)

Intro:
G G G G G G G D G

G C D G
Él valahol egy kicsiny hobbit, elárulom a nevét
G C D G
Ő Barka Pali, aki mindig széthányja a belét
G C D G
(A) nyakában palást van, a fején meg cilinder
C A G D D
De annyit iszik, hogy egyfolytában rájön a hányinger

G C D G
(A) jó Gandalfhoz becsöngetett, mert régi cimborája
G C D G
Gyere beljebb, te kis barom, mer belerúgok a szádba
G C D G
Megdicsérte a kis barátja divatos ruháját
C A G D G
Ő meg cserébe lerókázta a hófehér szakállát

(Refr.)
C G D G
Barka Pali, nem kéne ennyit piálnod
C G D G
Hiába iszol kurvasokat, mer úgyis kihányod
C G D G
Minden egyes percben, mint az állat, úgy vedelsz
C E C G
(De) kidobod a taccsot, aztán kómában heversz

G C D G
Elfutott, és átvágtatott az Entek erdején
G C D G
(De) hirtelen az útjába állt egy alacsonyabb lény
G C D G
Samu volt az, ki vidáman, tárt karokkal várta
C A G D G
Odarohant, és a dagadt képét telehányta

G C D G
Elment aztán Frodóhoz is, mer régen látta őt
G C D G
Aragornnal ketten basztak egy ronda hobbitnőt
G C D G
Frodó így szólt: Gyere csak, mer nagyon jó a móka!
C A G D G
Fél perc múlva csak úgy csurgott nyakukból a róka

(Refr.)
C G D G
Barka Pali, nem kéne ennyit piálnod
C G D G
Hiába iszol kurvasokat, mer úgyis kihányod
C G D G
Minden egyes percben, mint az állat, úgy vedelsz
C E C G
(De) kidobod a taccsot, aztán kómában heversz

G C D G
Hazafelé Legolassal találta magát szemben
G C D G
A leggusztustalanabb buzival a történelemben
G C D G
Haja szőke, szeme pedig oly kék mint az ég
C A G D G
Kár, mert máris belefröccsen a finomfőzelék

G C D G
Palikánknak nincs több dolga, úgyhogy hazatér
G C D G
(De) jaj, hirtelen kotyogni kezd benne a vastagbél
G C D G
Hatalmasat okádik, hogy a torka szétrobban
C A G D G
(És) Középfölde elmerül a hányásos fosban

(Refr.)
C G D G
Barka Pali, nem kéne ennyit piálnod
C G D G
Hiába iszol kurvasokat, mer úgyis kihányod
C G D G
Minden egyes percben, mint az állat, úgy vedelsz
C E C G
(De) kidobod a taccsot, aztán halottan heversz

 

ŐSROKK

Hegyoldalba vájt barlangban lakik az ősember
Mert a puszta közepén elaludni ő sem mer
El sem tudod képzelni, hogy mekkora barom
Tízig se tud elszámolni, mer hülye nagyon

Néha ez a bamba kretén gyűjtögetni megy
Az almafákat szekercével ütögeti meg
Megfojtja a málnabokrot és büszkén bólogat
Elvetemült arccal csapja agyon a bogyókat

(Refr.)
Az ősember egy hülye paraszt
Sosem láttam még ekkora faszt
Csak bámul ki a fejéből bután
Pont olyan, mint egy orángután

Nem érti, hogy csukott szemmel mér sötét minden
Ha a takony ehető, akkor a kövek miért nem?
Mindig azon gondolkozik, hogy mér meleg a tűz
Vékonyfosás után mér van iszonytató bűz?

Az ősember vadászatkor sosem válogat
Főttkrumplinak képzeli a kis rágcsálókat
Rabul esik sok-sok ezer nyomorult pára
Passzírozott pocokcsalád lesz vacsorára

(Refr.)
Az ősember egy hülye paraszt
Sosem láttam még ekkora faszt
Rettentően korlátolt szegény
Ostoba, mint a tehénlepény

Egy degenerált
Pöcs vagyok
Az igényeim
Nem nagyok

Száraz taknyot
Zabálok
Éjszaka
Bekakálok

Lehetnék
Értelmesebb
Nem pedig
Egy hülye segg

De megváltozni
Nem fogok
A vadbaromság
Jó dolog

(Refr.)
Az ősember egy hülye paraszt
Sosem láttam még ekkora faszt
Idióta, mint a búbánat
Ordenáré, szar gyökérállat

(Az) ősemberért eljött a halál
Kinn nyugszik a temetőben már
Szöveg díszíti a sírkövét:
"Mér' van megin kibaszott sötét?"

 

KOALA, ZSIRÁF, KENGURU

Egyszer voltam külföldön, de még ilyet nem láttam
Éppen egy koalamacit dugtak seggbe vagy hárman
Szegény nagyon gyenge volt, és ez lett a végzete
Nem tudott elszaladni, szétrepedt a végbele

(Refr.)
Mert a szegény koala nagyon lassú teremtmény
Ha nem tud elmenekülni, mindig ez az eredmény
Mi rossz emberek elkapjuk és perverz hangon így szólunk:
Jaj, te szegény koala, most téged megrontunk!

Majd ezután nem sokkal megláttam egy zsiráfot
Őt most nyolcan szopatták, hát ilyet már ki látott?
Hiába kapálózott, mert nem menekülhetett
Benyelt öt liter spermát, az ő végzete ez lett

(Refr.)
Mert a szegény zsiráfka nagyon magas teremtmény
Lábra nem áll, ha feldöntik, és mindig ez az eredmény
Mi rossz emberek elkapjuk, és perverz hangon így szólunk:
Jaj, te szegény zsiráfka, most téged megrontunk!

Az utamat folytatván egy kengurut láttam meg
Százan rakták szendvicsbe a rosszarcú emberek
Húszan az erszényét baszták, maradék az ánuszát
Szegény meg csak nyöszörgött, de cudar a világ!

(Refr. × 2)
Mert a szegény kenguru ugribugri teremtmény
Ha nem ugrik elég nagyot, mindig ez az eredmény
Mi rossz emberek elkapjuk, és perverz hangon így szólunk:
Jaj, te szegény kenguru, most téged megrontunk!

 

BUZERÁTOR BOLHA

(Egy) szaros kis ízeltlábú vagyok
(Az) állatok szőrzetében lakok
(A) bolhaközösség már régen kitagadott
Azért döntöttek így, mert buzeráns vagyok

Sajnos nem tetszenek már a lányok
Sokkal inkább a srácokra vágyok
Bolhafaszom a formás popójukba dugnám
Az összes bolhafiút szanaszétkúrnááám!

(Refr.)
Egy büdös kis buzerátor bolha vagyok én
Sosem volt még ilyen állat a Föld kerekén
Nem tudnak már felizgatni a bolhacsajok
Büszkén mondom mindenkinek, hogy meleg vagyok!

(Ha) unatkozom, akkor maszturbálok
Szépfiúk, a pöcsöm verem rátok!
Képzeletben bolhákat leszopatni jó
(De) tudom, hogy ez az egész csak illúzióóó

Három bolhalegényt kergetek
"Álljatok meg! Tetszik a seggetek!"
Az egyik most ellenkezik, a kurva anyját
Én akkoris megbaszom az ánuszrózsájááát

(Refr.)
Egy büdös kis buzerátor bolha vagyok én
Sosem volt még ilyen állat a Föld kerekén
Nem tudnak már felizgatni a bolhacsajok
Büszkén mondom mindenkinek, hogy meleg vagyok!

Engem keres a bolharendőrség
Ha elkapnak, tudom, itt a vég
Sajnos meg is találnak, és bekerítenek
(És) egyesével kúrják végig a szőrös seggemeeet

A történet lassan véget ér
De a tanulság még belefér
Láttátok, hogy kivégezték a kis főhősünket
Kiáltsuk hát együtt hogy "Védjük a seggünkeeet!"

(Refr. × sok)
Egy büdös kis buzerátor bolha vagyok én
Sosem volt még ilyen állat a Föld kerekén
Nem tudnak már felizgatni a bolhacsajok
Büszkén mondom mindenkinek, hogy meleg vagyok!

 

KAKADAL

(Egy) büdös kis viskóban élem életem
Turkálok az orromban és vakarom a végbelem
(A) kaka a kedvenc ételem, jaj ez rettenet
(Ha) szomjas vagyok, akkor iszoK(/m) egy kis segglevet
Ná ná ná ná

(Refr.)
Kakka kakka kaka kakka kakka kaka
Kakka kakka kaka kakka kakka kula!

Mikor vendég érkezik már kész a svédasztal
Három fazék kakapüré, meg egy adag szar
Sült humusz és rántott kula, párolt ürülék
Bizony, kedves barátom, ma ez lesz az ebéd
Ná ná ná ná

(Refr.)
Kakka kakka kaka kakka kakka kaka
Kakka kakka kaka kakka kakka kula!

Mindenképpen kóstold meg majd a koktélom
Én is mindig azt iszom, mert nagyon finom
Szürcsöljük majd egész nap a kis viskómban
De azér' megjegyezném, hogy ez is fosból van
Ná ná ná ná

(Refr.)
Kakka kakka kaka kakka kakka kaka
Kakka kakka kaka kakka kakka kula!

És ha az evés után bágyadtak vagyunk
(Egy) zacskó kulamazsolát majszolgathatunk
Egyszer te is gyere el, nagyon várlak téged
(A) tűzhelyemen fortyog már az illatos széklet
Ná ná ná ná

(Refr.)
Kakka kakka kaka kakka kakka kaka
Kakka kakka kaka kakka kakka kula!

Hasábburgonyával, jaj, de finom falat
Én mindenre rákenem a krémes bélsarat
Ragyogón süt a nap, belemből fújdogál a szél
(Csak a) szívem szomorú, mer' nem fér több szar belém
Ná ná ná